| < | siječanj, 2007 | |||||
| P | U | S | Č | P | S | N |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 29 | 30 | 31 | ||||
Dnevnik.hr
Gol.hr
Zadovoljna.hr
OYO.hr
NovaTV.hr
DomaTV.hr
Mojamini.tv
Linkek
PIROS,FEHÉR,ZÖLD EZ A MAGYAR FÖLD!!!
JELENTÉSE:
PIROS > ERŐ
FEHÉR > HŰSÉG
ZÖLD > REMÉNY
Isten,áld meg a magyart...
Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország!!!
Gyönyörübb mint a nagy világ!!!
Hazám Hazám
Mint száműzött, ki vándorol, sűrű éjjen át
Vad fergetegben nem lelé vezérlő csillagát
Az ember szív is úgy bolyong, oly egyes egyedül
Úgy tépi künn az orkán mint az önvád itt belül
Hazám, hazám te mindenem
Tudom, hogy életem neked köszönhetem
Arany mezők, ezüst folyók
Hős vértől áztatottak,
Könnytől áradók
Csak egy nagy érzés éltetett, sok gond és gyász alatt
Hogy szent hazám és hős nevem szeplőtlen megmarad
Most mind a kettő orvosra vár, míg töprenkedem
Hazám borítja szemfödél, elvész becsületem!
Hazám, hazám te mindenem
Tudom, hogy életem neked köszönhetem
Arany mezők, ezüst folyók
Hős vértől áztatottak,
Könnytől áradók
"Esküszünk a NEMZET MAGYAR ISTENÉRE
piros,fehér,zöldel írjuk fel az égre
minden nemes MAGYAR kinek lelke tiszta
ősi országunkat együtt vesszük vissza!"
B]Versek:[/B]
Andróczky Lászlóné: Adósunk Európa
Volt egyszer egy ország,
ahol élt a magyar.
A Kárpátok védték,
ha jött a zivatar.
Az idők folyamán
ráéheztek mások.
Széjjeldarabolták
Nagy-Magyarországot...
Akartuk? Mi élők?
Tehetünk mi róla?
Felelős mindezért:
a vén Európa!
Széttépték országunk',
sok millió szívet,
kisebbség nemzetünk
öt országban, így lett.
Ki kérdez ma minket
- Jó nektek így élni?
Kinek van jogában
szíveinket tépni?
Trianont sínylődi
hat ország magyarja.
Köztük nem sok akad
aki így akarja...
Fel is sorolhatom:
a szép Kárpátalja
lakossága magát,
ős-magyarnak vallja.
Ott nyílt meg számunkra
a Kárpát-medence,
ontotta a magyart
az áldott Verecke.
De megjött Trianon
és sorsokkal játszva,
csodás országunkat
darabokra vágta.
Ekkor szlovák, végül
orosz lett Verecke.
Ez a magyarságnak
mindenkorra: lecke!
És így van ma Bánát,
Baranya és Bácska.
Hetven év után lenn,
Jugoszláviába'.
Ezért román Erdély,
szlovák a Felvidék.
Nagy-Magyarországot,
eképpen tépték szét.
Szlovákiában még
azt várják a néptől:
- váljon meg örökre
a múlt emlékétől.
Erdélyieknek sem
fényesebb a sorsa.
Őértük ugyanúgy
felel: Európa!
Vasvillával, bottal
erőltetnék rájuk,
hogy a magyarokból
legyenek románok...
Nem csak minket sújt a
trianoni átok.
Kik bennünk' tipornak,
azokra is szállott.
Számukra sem hozhat
mindig boldogságot,
míg más üldözöttként
éli a világot...
Fontosnak tartom, hogy
Bácskáról meséljek,
mert születésemtől
e vidéken élek.
Ez tanított arra,
hogy mi nekünk sóhaj,
másik nemzeteknek
az ne legyen óhaj!
Ne legyen a magyar
mások keze-lába.
És ne alattvaló,
saját hazájába'.
Beszélhesse nyelvét
úgy, ahogy tanulta.
Hisz' ő tekinthet a
leggazdagabb múltra.
Sokaknak nem tetszik,
ha mi ezt kimondjuk;
- de él az igazság
akárhogy' titkoljuk...
Együvé tartozunk.
S büntetnek. Azóta
e hét évtizedért
vádlott: - Európa!
Móra László: Magyar zászló
Szeressük a hófehér színt,
Szeressük a zöldet,
Szeressük a piros vértől
Ázott magyar földet.
Mert a piros, fehér és zöld
Magyar zászlónk színe,
Benne fénylik, benne ragyog
Dicső múltunk híre,
Hősök arany szíve.
Szeressétek ezt a zászlót,
Híven szeressétek.
Fonjatok rá hőstettekből
Új koszorút, szépet!
Hadd lengje be dicsőséggel
Kárpát ősi ormát
És hirdesse, hogy feltámad
Szép Magyarország,
Régi Magyarország
Babits Mihály: Áldás a magyarra
Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik.
A haza, a haza egyenlő volt mindig ezer év óta már,
és mindig az marad, mert nem darabokból összetákolt darab:
egytest a mi hazánk, eleven valami!
Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani.
Máskor is hevert már elkötött tagokkal.
Zsibbadtan alélt a balga erőszakkal.
De mihelyt fölengedt fojtó köteléke,
futni kezdett a vér elapadt erébe.
Visszakapta ami soha el nem veszett.
Nagyobb nem lett avval.
Csak egészségesebb.
Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre,
bár a világ minden fegyvere őrizze.
Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság,
de leghatalmasabb mégis az igazság.
Útja, mint a Dunánk és csillagok útja:
nincs ember, aki azt torlaszolni tudja.
Él a nagy Isten és semmise megy kárba.
Magyarok se lettünk pusztulni hiába,
hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék s biztosak pályái az égnek.
Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,
hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.
Erős igazsággal az erőszak ellen:
így élj, s nem kell félned, veled már az Isten.
Kelnek a zsarnokok, tűnnek a zsarnokok.
Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod.
Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg,
és jön az igazság, közelebb, közelebb...
Hősök
(Tízezrek vesztek a csatamezőn
A halott katonák immár felköltöztek a csillagok közé
Ott álnnak most dicső őseik közt, Hunnia égi seregében
És ha eljön a nap, mikor megmérettetik majd hit, és erény
Visszatérnek újra, Isten lángoló kardjaként)
Hol van hazám, hol szült az én anyám
A föld miért a vérem ontanám
Sújtson, tépjen vihar
Légy jó, légy hű magyar
Hol jég, hol tűz kíséri életem
A harcmezőn lesz majd a végzetem
Sújtson, tépjen vihar
Légy jó, légy hű magyar
(Esküszöm a magyar Szent Koronára
Hogy az ellenséggel soha al egkisebb egyetértésbe nem bocsátkozom
Magamat a mindig hadi törvények szerint
Derék harcoshoz illő módon viseltetetem, és így becsülettel élek és halok
Isten engem úgy segéljen!)
Hol van hazám, hol szült az én anyám
A föld miért a vérem ontanám
Sújtson, tépjen vihar
Légy jó, légy hű magyar
Hol jég, hol tűz kíséri életem
A harcmezőn lesz majd a végzetem
Sújtson, tépjen vihar
Légy jó, légy hű magyar
Sajó Sándor: E rab Föld mind az én hazám
Északon, erdős, kies völgyben,
Ott, ott van az én szülőföldem.
Jaj, azt a földet nem adom!
Délen, kalászos rónaságon,
Ott, ott születtem, oda vágyom.
Nem, azt a rónát nem adom!
Keleten ős föld kínja jajgat,
Erdély szült engem bús magyarnak.
Oh Erdélyt soha senkinek!
Északra, Délre napkeletre
Nézek nagy búsan, keseredve:
E rab föld mind az én Hazám!
Születtem síkon, völgyben, halmon,
Egy kis rögért ha meg kell halnom,
Hát meghalok, - de nem adom!
Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben
Mint egykor Erdély meghajszolt határán
A fölriasztott utolsó bölény,
Úgy állsz most népem, oly riadtan, árván,
Búd vadonának reszkető ölén;
És én, mint véred lüktető zenéje,
Ahogy most lázas ajkadon liheg,
A hang vagyok, mely belesír az éjbe
És sorsod gyászát így zendíti meg:
Két szemem: szégyen, homlokom: gyalázat,
S a szívem, ó jaj, színig fájdalom...
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, -
Én mit tegyek már?... Romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.
Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar;
A sírgödör hát végképp meg van ásva?
A Föld mely ápolt, most már eltakar?
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád, s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem
Magyarnak lennem mért oly csúf halál?
Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának
És sírt, vesztére, önszántából ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás,
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad,
Megváltót, s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, -
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!
Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égről a magyar jövendő,
Milljó göröngyre omlik szét a föld;
De bánatomnak dacra lázadása
- Mint őrület, mely bennem kavarog -
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra,
Még nem haltam meg, - élni akarok!
A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakadt;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kiásom a földből a holtakat:
Meredjen égnek - körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora
S az ég boltján fenn lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!
Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég -
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék:
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem hitvallón egy érzés sajog:
Magyar vagyok, a fajomat imádom
És nem leszek más, inkább meghalok!
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul...
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull:
De ezt a lelket itt hagyom örökbe,
S ez ott víjjog majd Kárpát havasán,
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, - ez az én hazám!
És leszek szégyen és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz majd Isten gyönyörű csodát itt:
És bölcsővé lesz minden ravatal, -
Havas Kárpátoktól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen, s magyar.
Sértő Kálmán: Kolozsvár
Szomorúan jár-kel benned a költő,
Sok régi búja mélyből felfakad,
Már alig hitte, hogy meglátja benned
A sziklaerős, ódon házakat.
Ha véletlenül kalapom is lenne,
Mint másoknak van, levenném ma itt,
Mert akkora öröm és gyász van bennem,
Hogy azon még a sírás sem segít...
Beteg vagyok, már közel a halálom,
De megköszönöm, édes Istenem,
Hogy Mátyás szobra előtt meghajthattam
A letisztelgő, őszülő fejem.
Nem is tudom, hogy hány Mátyás kellene
Ma ide, s mennyi férfi, mennyi kard,
Mert siratni kell bizonytalanságban
A roppant hős, de maroknyi magyart...
vitéz Somogyváry Gyula: Jaj!
A magyar nemzetgyűlés ratifikálta a trianoni szerződést...
Most már aztán csehek lesztek kutyák
és még nagyobb úr lesz a kancsuka.
A gőgös, keshedt, vén turulmadár
nem száll már többet e rögre soha.
A föld húsa, mit ekétek kifordít,
Arany-Prágának ont majd gabonát
s csehek lesztek vagy megfeszültök, kutyák!
Hallod-e székely? Európa ítélt.
Hívhatod már a poklot és eget!
Holnap a pópa oláh Miatyánkra
bottal tanítja hetyke kölykedet.
Hajlongó szolga lesz az unokád már
s oláh fejfával borít majd a hant
s kitépjük a szíved, ha magyar, bitang!
Hej, Bácska népe, húzzad az igát,
mi "győztesek" majd addig dőzsölünk.
Nemes bocskorunk a nyakadra lépett
és Szent-Páris most paroláz velünk.
Meg ne zavarja Nagyszerbia álmát
magyar szóval a nyikkanó poronty,
mert feltámad Heródes újra, te rongy!
Wass Albert: Üzenet haza
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó,
és törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést,
ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra,
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már,
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
És üzenem a volt barátimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad...
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
Vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magas ég alatt
Mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Maradnak az igazak és a jók,
a tiszták és a békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már az égben fönn a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz és a kő marad,
a kő marad...!
